Zsidónegyed séták

 

Minden séta időtartama és pontos útvonala egyedi, a vendégek előzetes igényeit figyelembe véve kerül kialakításra.



Zsidónegyeden innen és túl: barangolás Belső-Erzsébetvárosban

Erzsébetváros ma Budapest egyik legsűrűbben lakott belvárosi kerülete. Nevét az Erzsébet királynét övező nagy tisztelet miatt kapta 1882-ben. Történetének kezdete azonban több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza, amikor még Terézváros része volt. A bécsi mintára történő elnevezések előtt kertek, majorságok voltak a pesti városfalon kívül esett területen.

Belső-Erzsébetvárost Zsidónegyednek tulajdonképpen sohasem hívták. A negyed lakossága mindig is vegyes volt: görög vagy román kereskedők, akik szintén kiszorultak a városfalon kívülre, ugyanúgy megtalálhatóak voltak az egyre nagyobb létszámú izraelita lakosság mellett. Habár sosem volt homogén zsidó jelenlét Erzsébetvárosban, mégis itt sűrűsödött össze a zsidó lakosság, és az impozáns nagyzsinagógák is itt épültek fel.

Sétánk során az egykori gettó területét járjuk körbe, ami amellett, hogy a történelmi emlékezés kiemelt helyszíne, egyben a városszövet egyedülálló építészeti és kulturális öröksége. A színes tűzfalak, Kolodko gerilla szobrocskái és a romkocsmák mellett elhaladva górcső alá vesszük a Zsidónegyed történetét, impozáns lakóházait és zsinagógaépületeit, valamint szó lesz egykori híres lakóiról, a zsidó kultúráról és vallási szokásokról.

Tudtad, hogy Európa legnagyobb működő zsinagógája Belső-Erzsébetvárosban található?
Hol találunk zsidó szimbólumokat rejtő épületeket a negyedben?
Érdekel, hogy hol található Pest legizgalmasabb kapuja?
Tudod, hogy hol kapható a város legfinomabb flódnija? - A Walk Like Me sétáján mindez és még több is kiderül. Sétálj velünk!


Séta időtartama:
~2 óra
Sétálj velünk


Budapest első Zsidónegyede: Barangolás a budai Várban

Az elmúlt évtizedben Belső-Erzsébetváros “érdemelte ki” a “Budapest Zsidónegyede” címet, habár tulajdonképpen sosem volt hivatalosan zsidó negyed. A város legrégebbi és valóban zsidó negyede, pontosabban negyedei a Budai Várban találhatóak. Keveset hallani róla, pedig a Vár két zsidónegyede évszázadokon át a magyarországi zsidóság központjaként szolgált a királyi palota tőszomszédságában...

Sétánk során a Budai Vár középkori zsidónegyedeit járjuk be. Lesz szó az akkori Európa egyik legnagyobb zsinagógájáról, a város legrégebbi feltárt mikvéjéről, a Szombat kapuról, az új és a régi zsidó utcáról és arról, hogyan fért meg egymás mellett a szír, a szefárd és az askenázi zsidó közösség a középkori Budai Várban. A Várnegyed egykori Zsidónegyedeit járjuk körbe, ami amellett, hogy a történelmi emlékezés kiemelt helyszíne, egyben a városszövet egyedülálló építészeti és kulturális öröksége. Górcső alá vesszük a Vár zsidósággal kapcsolatos történetét, impozáns lakóházait és zsinagógaépületeit, valamint szó lesz egykori híres lakóiról, a zsidó kultúráról és vallási szokásokról.


Séta időtartama:
~2 óra
Sétálj velünk